Tgabor433 Rómában járt és megtisztelt bennünket egy tartalmas beszámolóval és rengeteg fotóval. Íme a folytatás.

Kedden hajnalban keltünk. Szerencse, hogy 6-8 percre voltunk a Róma-Lido vasútvonal (afféle HÉV) megállójától, mert az első HÉV-vel (5:28) mentünk, hogy elérjük a 6:30-as terra buszt Ciampino repülőtérre. (Izgultam, mert előző este bezárt a terracafé és nem tudtam reggel hogy kapok jegyet. A 6:30 volt az első busz, amit elérünk, viszont 7:10-re volt kiírva érkezése Ciampinora, a kapu 7:20-kor zárt, s 7:50-kor indult a gép.) Végül megoldódott minden: 7-re a reptéren voltunk, megkérdeztem a bag drop off desknél, hogy minden OK-e (még sosem csekkoltam online). A szekunál fennakadtam, s a táskámban lévő 2 pohár joghurtot a kordonon kívül kanalaztam be fülig érő szájjal, a személyzet és az utasok nagy ámulatára. A kapunál jöttem rá, hogy nem kellett volna görcsölnöm annyit, minden simán megy. Az volt csak fura, hogy időben indult a beszállítás (wizznél soha nem láttam ilyet), és így pontosan fel tudtunk szállni.

Gyalog mentünk a géphez, utolsók közt szálltam be, de mivel mindenki az első ajtót célozta meg, és még hátulról is nyomultak (néha nem értem az embereket), vígan lehuppantam hátul az ablak mellé (33A), és élveztem a csodálatos kilátást! :))) A repülőn találkoztam egy István nevű sztyuvival, aki kedvesen érdeklődött úti célom felől, s szép napot kívánt. Szokásomtól eltérően fogyasztottam a fedélzeten: nemrég olvastam, hogy egy utas megette a sorsjegyét, mert nem kapta meg a nyert pénzt; kíváncsi voltam hogy milyen ez a sorsjegy. Nem nyertem. :(



Az állomás elől indult az AST cég busza, €4,50-ért vitt be 45 perc alatt Trapaniba. (Sokalltam az árat, de csak a repjegyhez viszonyítva.) Az autópályán majdnem koccantunk, mert egy idióta leállt csevegni a külső sávban, a leállósávban álldogáló haverja mellé. A városban szűk 4 és fél órám volt. Úgy terveztem a napomat, hogy biciklit bérelek, azzal tekergek az óváros utcáin, a kikötőben, és a só lepárló telepekhez, majd drótkötélpályán felmegyek Erice festői falucskájába, legurulok, ebéd valami étteremben, süteményvásárlás, és irány vissza.



Ez a mesébe illő terv lépésenként dőlt be. Kezdve azzal, hogy a helyiek nem tudták hol a turistahivatal. Megleltem, ám hiába volt felpingálva az ajtajára, hogy ingyenes biciklibérlés, az is ott volt, hogy határozatlan ideig (gondolom nyárig) zárva. Egy ruhabolt előtt találtam 10 egyforma biciklit, de az alkalmazott hiába volt roppant segítőkész, végül kinyomozta, hogy nem vihetek el biciklit még ha fizetek se, mert most csak ki vannak téve. Grrrrr... Megkérdeztem mi olaszul a kölcsönző, s affito-t keresve bolyongtam amerre a hölgy gondolta hogy lehet, majd már szinte mindent feladva rosszkedvűen fordultam be egy másik (jé, ez nyitva volt) turistairodába. Kaptam térképet, bejelöltettem rajta honnan indul a helyi busz a kötélpálya végéhez, mert bizony messze volt bicaj nélkül, időm meg kevés volt. Immár gyalog indultam a kikötő felé.


Nagyon tetszett a halpiac, az árusok hangosan kínálták a reggeli fogást. A tenger is lenyűgözött, a móló, a színes házak, a hangulatos kis sikátorok, a város fölé magasodó Erice 700 méteres sziklatömbjének látványa, a sarló alakú félsziget partjait nyaldosó Tirrén-tenger morajlása, a nyárias időjárás hatására elszállt a mérgem is hál’ Istennek. A piactér sarkán a péknél apró finomságokat vettem (pogácsaszerű falatkák narancsos töltelékkel, ízletes kis pizzaféleség), majd elbuszoztam a kötélpályához, ahol megint felment az agyvizem: március 13-ig zárva! (Olvastam is erről valahol, de a hivatalos honlapon nem találtam erre utaló figyelmeztetést.) Betértem a városszéli fagyizóba, ahol nagyon finom fagyit kaptam (a római ár töredékéért – 3 gombóc €1,30, kb. mint itthon).


Visszasétáltam a széles lejtős sugárúton a központ felé. Fotózkodtam a Piazza Martiri d’Ungheria téren. Aztán – talán mert nem bíztam egyébként gyors lábaimban – beálltam egy buszmegállóba, s 20 perces várakozással végzetes hibát követtem el: szép lassan elfogyott az időm. Konstatáltam, hogy már nem lesz ebből leülős ebéd és óváros, így egy közeli cukrászdába térve bevásároltam: vettem cannolit (ropogósra sütött 4cm átmérőjű 15 cm hosszú tölcsérszerű henger, benne ricottás édes krém), cassatat (tulajdonképpen egyszerű piskótatorta, különlegessége a marcipánborítás, a ricottás gyümölcsdarabos krém, és a díszítés). Vettem még kis marcipángombócokat, és arancinit is (hússal, paradicsommal töltött tésztagombóc, alakja és színe emlékeztet a narancsra). Járkáltam volna még sokat, de nem akartam lekésni a gépet, így ismerve az olasz közlekedés késéseit (vegyítve a déliek ráérősségével) elballagtam a buszállomásra.


Ki akartam sétálni a tengerpartra a reptérről, de kevés volt az időm. A szeku meglehetősen lazán kezelt, aggódtam, hogy beszólnak-e a cannoli lágy krémje miatt, de jóformán a monitort sem bámulták, hanem beszélgettek (OK: túlzok, de nem nagyon). A kapu előtti sorban (halmazban) állás közben a reptériek letépkedték a beszállókártya letépni való részét, s beszállításnál csak rápillantottak a maradék papírra. Ennyire lazán veszik a dolgot? :-D Mondjuk belföldi útról van szó, talán ezért. Megint a sor végén álltam, de pár utastársammal együtt egy másik lépcsőkaron hagyhattam el az épületet, s így majdnem az elsők közt léphettem a szabadba, s onnan már tudtam, hogy a hátsó ajtót becélozva enyém lesz a 33A! :) Így is történ. Pontos felszállás után fotóztam rendesen, majd felhőbe kerültünk, el is aludtam, leszállás előtt egy turbulencia ébresztett. Meg a sztyuvi mérgelődött, valamit elhagyott a gépen, és hajtogatta, hogy shit, shit, shit! (Egymás közt néha olaszul, néha angolul beszélgettek, lehet hogy nemzetközi legénység volt). Ja, volt fanfár.

Ciampinon leszállás után kerestem wifit, de ezek a piszok olaszok pénzért akarják adni. Ekkor nőtt nagyot a szememben a ferihegyi ingyennet. Megváltottam €1,20-as jegyemet a Cotral buszra Anagnina metróvégállomásig. A busz soká indult, s dugóba is keveredett. Szóval ha fizetek 4 eurót, akkor 1 órával hamarabb a Termininél vagyok, de így legalább alhattam egy kicsit. A vasútállomás önkiszolgáló éttermében szüleimmel megvacsoráztunk, majd némi villamosos esti városnézés után hazamentünk. (Érdekes volt, már a metrón és a HÉVen is ugyan azzal a rendőrrel utaztunk, mint előző nap, úgy látszik ő is Ostiában lakik (ott szállt le), és velünk együtt ért véget a napja.)


  További képek