A kijevi tél után itt az ukrán tavasz. Atom jó beszámoló tombat-tól.
Régi terv kezdett megvalósulni, amikor megvettem egy elfogadható árú (8ezer oda-vissza) jegyet a Wizz-nél Kijevbe. Ha már Moszkva vagy Szentpétervár nem fog nekem mostanában összejönni legalább Kijevre itt a lehetőség. Sima városlátogatásnak indult. A vészesen fogyatkozó szabadnapjaink miatt csak három napra terveztünk, - amiből az első is és az utolsó is fél nap - de gondoltuk most ez is elég lesz. Korábbi beszámolók alapján már kezdett is összeállni a program, amikor rábukkantam pár cikkre egy Kijevből induló túrával kapcsolatban: Чорнобиль
Mi van? Csernobil?
Először nem is gondoltam, hogy ez komoly, hogy ezt tényleg lehet, …..mer’ hát ez Csernobil…..
De aztán kicsit utána olvastunk a dolognak és nem tűnt lehetetlen ötletnek. Felvettem a kapcsolatot az egyik szervezőirodával (Solo East Travel) és foglaltam helyet magunknak a vasárnapi csoportba. Ezzel fel is borult minden. A középső teljes napunk lényegében kiesett. Így a maradék kevés időre kellett a lehető legtöbb dolgot bezsúfolni.
BUD-IEV W6)
Végre nem reggel hatos indulásunk volt, így nem kellett fél háromkor kelni. Ráadásul kivételesen ismerős fuvarozott minket ezért most a Parkoló Plázát sem kellett útba ejteni.
T-90-kor értünk ki…A gép pontosan indult. LF: ~70%. Fedélzeti fogyasztás : két sör az biztos…. a többit nem tudom. :)
Érkezés után sok utassal ellentétben mi nem a 22-es trolit választottuk, hanem a 499-es mini buszt, mert ez közvetlenül a szállásunkhoz vitt minket. Nem semmi volt a dög melegben ez a kicsi, koszos, büdös, dugig tömött konzervdoboz. Kasszaként az egész műszerfal funkcionált. Hegyekben állt rajta a sok papírpénz. Az út alatt egy csomó új utasnak én vettem jegyet, mert közel voltam a sofőrhöz és ők nem igazán fértek oda. Nagy élmény volt, később mégis inkább a metrót és villamost használtuk. Ezek egyébként olcsóbbak is… Nem mintha ez nagyon számítana…egy metró jegy kb.: 65 Ft.
Jegyek: Mini busz:2,5 / metró:2 / villamos:1,5 UAH
Egész jól használható a tömegközlekedés tervezéséhez az Easyway oldal, aminek androidos változatát is megtaláltam.
Szállás: Többnyire a következő szempontok alapján szoktam választani: Ár, wifi, privát szoba legyen fürdővel, elhelyezkedés (metró közelében). Ennek a Lukyanovsky 19. emeletén található szoba teljesen megfelelt. 70 € volt a két estére két főnek. Extraként full panorámát is kaptunk. Egyébként Kijevben rengeteg lehetőség közül lehet választani.
Az időnk rövidsége miatt tudtuk, hogy nem fogunk mindent látni, ezért inkább a belvárosra és környékére koncentráltunk. Első délután először szétnéztünk a sétálóutcává alakított Khreshchatyk utcán és a főtéren, majd sorrendben a Szent Mihály-székesegyház, a Szent András-templom, a Szent Szófia-székesegyház, az Arany-kapu és a Bessarabia tér következett. Végül az estét a főtéren fejeztük be, ahol úgy tűnt rajtunk kívül már mindenki részeg.
Reggel 8:45-re már a belvárosi találkozóponton kellett lennünk, ezért csak egy gyors reggeli fért bele a közeli meki-ben. A Solo-tól előzőleg már kaptunk néhány instrukciót a túrával kapcsolatban. Dress Code: Zárt cipő, hosszú nadrág, hosszú ujjú póló, + természetesen útlevél és némi ital is szükséges. A 149 dolláros árban a szervezés, utazás, engedélyek, túravezetés és egy ebéd volt benne.
Adategyeztetés és fizetés után a busz kilenckor indult. A 14 fős csoport elég vegyes volt: japánok, amerikaiak, brit-kínai házaspár, hollandok, és két szakadt magyar Előszedtünk a régi, évek óta nem használt ruházatunkból egy adagot és azt vettük fel. Cipő, farmer, póló, pulcsi….minden. Ezek a cuccok aztán nap végén már a hotelszobáig sem jutottak el. Nem mintha bármitől is féltem volna, de azért jobbnak láttuk így.
Az úton levetítettek egy 1,5 órás dokumentumfilmet. Kevéssel 11 előtt értünk a lezárt zóna határához, ahol már várt minket Nikolai, a helyi vezetőnk. Ő itt él Csernobilban és az a feladata, hogy hetente 3-4 alkalommal csoportokat vezet a zónán belül. Végig angolul beszélt és igyekezett mindenre kérdésre válaszolni.
Belépés egyesével, gyalog. Az őrnél volt egy lista, amin szerepelt a nevünk és az adataink. Velünk együtt érkezett spontán módon egy túramotoros srác, aki szeretett volna bejönni, de senki nem tudott/akart neki segíteni. Gondolom, az engedélyeket már korábban be kell szerezni.
Az első megálló a „Csernobil tábla” volt. Kötelező fotók után keresztülhajtottunk a település néhány régi utcáján. Sok-sok családi ház sorakozott itt, amiket teljesen elnyelt már a buja növényzet. Maga a falu nem túl nagy. Jelenleg újra kb. 3000 fő lakik itt. Magáról Csernobilról, Pripjaty-ról, a katasztrófáról és annak hatásáról nem írok. Úgyis minden megtalálható a témáról a neten.
Nikolai menet közben elmondta a játékszabályokat. Mit szabad, mit nem. Fotózásról, ruházatról, arról, hogy enni-inni csak a buszban lehet, a cuccainkat letenni vagy bármit megfogni, összeszedni tilos….stb.
Közeledtünk az erőműhöz, de még előbb útba ejtettük a tűzoltóknak állított emlékművet és a Kopaci faluhoz tartozó egykori óvodát. Sok dolgot elhordtak már innen is, de azért minden helyiségben láttunk a padlón szétszórva mesekönyvet, babákat, kiscipőt…. Furcsa érzés volt itt mászkálni és válogatni a döbbenetes fotótémák között. Nem is tudom milyen jelzőt kellene itt használni…szomorú, lehangoló, ugyanakkor érdekes is. A csoportunk szerencsére kifejezetten normális volt. Sehol semmi hangoskodás, semmi kutakodás, pakolászás. Csendesen szemlélődött mindenki.
Továbbindulás előtt még az épületnél pár helyen megmértük a háttérsugárzást. Volt a csoportnál három különböző típusú mérőműszer. Így mindig tudtuk, hogy ahol járunk ott épp mi a helyzet. Azokon a helyeken, ahol mi voltunk többnyire normál értékeket 0,5-0,7 Sv/óra mértünk. Kb. akkorát, mint sok helyen Magyarországon, vagy Kijevben. A vezetőnk tudott néhány helyet, ahol némileg magasabb értéket találunk. Például mohatelepek közvetlen közelében volt, hogy 18-20Sv/órát mértünk. Megjegyzem repülés alatt is kb 4Sv/óra a dózisterhelés a nagy magasság miatt, de ezt már a kozmikus sugárzás okozza…ha jól tudom.
Rövid buszozás után következett maga az erőmű. Először távolról az egyik hűtőcsatorna partjáról fotóztunk. Végül a négyes reaktor betonszarkofágjától 300 méterre felállított emlékműnél álltunk meg. Innen az új, épülőfélben lévő szarkofágot is jól lehetett látni.
Az utolsó programpont, amire én a leginkább kíváncsi voltam Pripjaty városa volt. A betonrengeteg, amiben a robbanásig 50.000 ember élt. A busz a főtéren állt meg. Innen gyalog indultunk felfedezni a várost. Először az iskolát, kultúrházat és sportközpontot néztük meg. Az épületeknek több emeletét is bejártuk. Pusztítás mindenütt. Nem az a lepusztulás, amit a Spektrumon futó „Élet az emberiség után” sorozatban látni lehet.
Itt konkrétan szétvertek és széthordtak, elloptak mindent. Üvegszilánkokon és törmeléken sétáltunk az összes épületben. Persze 1,5 óra alatt a háztömböknek csak kis töredékét tudtuk megnézni. Lehet, hogy vannak még jobban megmaradt területek is, de mi azokat nem láttuk.
Sétáltunk egy nagyot a szabadban is. Főleg az ünnepre felállított vidámpark területén, majd megnéztük a bevásárlóközpontot is.
Amennyire én meg tudtam állapítani a természet köszöni, jól van. Mindenütt virágok és buja, zöld táj fogadott.
A túra befejezését a csernobili kantinban felszolgált 4 fogásos ebéd jelentette. A helyszín egy húsz évvel ezelőtti kollégiumi menzára emlékeztetett, de azért amennyire tudtak kitettek magukért. Nem mindenki vállalta be, de szerintem tűrhető volt.
Kilépéskor még át kellett esnünk egy vizsgálaton, hátha összeszedtünk valami szennyeződést. A komoly masina úgy nézett ki, mint egy tüdőszűrő gép. Azon tanakodtunk, hogy ez most valami parasztvakítás, vagy tényleg van értelme? Mindegy is,… átmentünk a vizsgán.
Kiléptetés után Nikolai elbúcsúzott és indultunk vissza a városba.
A Kijevig következő két órás buszozást a japánok hangos beszélgetése ellenére szerencsére nagyjából végigaludtam.
Fél hétre már a szálláson voltunk. Még a folyosón ledobáltuk magunkról és bezsákoltuk az aznapi ruháinkat, aztán elhasználtuk az összes szappant. :)
Este már csak egy kis belvárosi lófrálásra maradt erőnk.
Reggel kicsit nehezen ébredtünk, ezért már csak a stadion környékére és egy gyors ebédre volt időnk. A Mariyinsky-palota és a Barlangkolostor sajnos kimaradt.
Ebéd után a 22-es trolival kimentünk a reptérre és hazaröppentünk.
Milyen volt? Nekem izgalmas.
Szinte bűntudatom van, mert azt érzem, hogy ez mennyire jó és érdekes volt. Ugyanakkor maga az egész történet meg tragikus. Mindenesetre nálam ez a hely is az „Egyszer látni kell” kategória volt.
Képek
Ha valaki hasonló dolgon töri a fejét bátran merem ajánlani a SoloEast Travel-t. Végig korrektek voltak. A túra teljes ára 149$ amiből 50$ volt az előleg, amit paypal-lal fizettem. Előre kell mindent intézni az engedélyek miatt. Az egész kirándulás mindennel együtt nekem megállt 75.000 Ft-ból. Szerintem nem túlságosan sok, de tudom, hogy sokan akkor sem mennének, ha fizetnének nekik érte…
