Radír van náluk és nem félnek használni. A WizzAir a Ryanair-t megszégyenítő módon elkezdte kigyomlálni a Budapestről induló, veszteségesnek vélt útjait.
A fapadosinfo legutóbbi hírlevele bizonyára sokaknak okozott kellemetlen reggelt, hisz csupa rossz hírrel szolgáltak.
(Újra)indulása után rögtön megszűnt az osloi járat, ritkul a BRE és HHN után első számú átszálló bázissá avanzsáló bergamoi utak száma is. Még a nagyon népszerűnek és legtöbbször teltházasnak számító londoni járatok számából is levettek néhányat.
Nem elég, hogy sorra zárják be a „kiskapukat” most már sorra törlik az utakat is. Ezzel rövid távon tuti lehet faragni a veszteségeken, de hosszú távon elég sok embernek elveheti a kedvét az utazástól. A sokat tapasztalt lokoszt utasokat is megdöbbenti a módszer: szerdán foglalunk és fizetünk, csütörtökön a cég radíroz, majd 3 hét után (lehet épp utolsó pillanatban) hivatalosan értesít és felajánl: emelt díjason matekozhatunk.
Ha közben ezzel egy másik utat, szállást, vagy csak egy nagy nehezen kikönyörgött szabadságot buktunk, az a mi kárunk.
A fapados repülésben (most már el is vonatkoztathatunk a magyar cégtől) eddig megvoltak a választási lehetőségeink, voltak opciók, melyek drágították a repülést, de imitt-amott ezeket ki lehetet kerülni.
- Először lemondtunk a feladott csomagról, (10 euro foglaláskor, 20 euro a reptéren) majd a hülye szigorítás miatt lemondtunk a folyadékokról.
- Most már búcsúzhatunk a free shopban vásárolt italoktól is, (persze nem kötelező olcsó piát venni, de innentől aki megteszi, rakhatja a kézicsomagjába, ahol már ott van a korábban külön felvihető laptop is...)
- Képesek vagyunk 3-4 napra elegendő cuccot belepréselni 10 kilóba és 55x40x20 centibe. Aki viszont picit kilóg ebből, az búcsúzhat:
A, a kézicsomagjától és jó sok eurotól, mert feladottként utazik
B, az utazástól
A tréfát egyre több helyen nem ismerik, mérnek, centiznek még a kapunál is.
- Nem ússzuk meg a kezelési költséget már átutalással sem, (750 Ft/fő/út) szerencsére a kötelező biztosítást vagy a saját érdekeltségű transzfert/autókölcsönzőt már nem tudják ránk verni.
- Ha bankkártyával fizetünk, az eddigi 1050 Ft/fő/út helyett 1500 Ft-ot kell leperkálni ugyanezért, vagyis közel 50%-kal többet.
- Kitalálták az online checkint, nyomtassuk ki otthon, hagyjuk ki a pultot, (ennyivel kevesebbet fizetnek a helyi erőknek) ne is fizessünk érte. Eddig. Most már ezzel is levesznek, sajnos nagyon elterjedt, és nem volt belőle bevétel.
- Beszereztünk mindenféle bankkártyákat, melyekkel kikerülhető a foglalási díj. Ez még talán életképes egyes kártyák és egyes légicégek esetén.
Összességében persze – ha ez a hobbink – megválaszthatjuk, hogy mikor, kivel, hova repülünk. Adott esetben simán belefér, hogy minden megszorítással, plusz költséggel is iszonyat jó ár-érték arányú utat tudhatunk le, ha fapadosra szállunk. Hacsak addig nem törlik..
Nagy a sürgés-forgás a WizzAir központjában. Az egyik munkatárs egy hatalmas radírral várja az újabb parancsot, egy másik a Delete billentyűt fényezi, a harmadik pedig a Ctrl-X billentyűkombináció lenyomását gyakorolja. Eközben egy Váradi Józsefnek öltözött tag (egyesek szerint Michael O’ Leary személyesen) ide-oda rakosgat egy ciklámen repcsit Európa térképén. A többiek körbeülik az emeltdíjas telefonszámra kötött készüléket, hátha beugrik egy-két reklamáló hívás ezresért percenként.
Az öltönyös lepöcköl pár LTN-t, gondolkozik, majd eltüntet pár Stockholmot és Göteborgot.
Előhúz egy WC ajtó automatát, kér egy fémszázast, nézegeti, de erről inkább letesz, nincs még itt az ideje. Inkább megvárja a fém kétszázast….
BRE: Bréma
HHN: Frankfurt – Hahn
LTN: London - Luton