Folytatódiik senator412 spanyol beszámolója.
W6 MAD-BUD
Nem tudom, mi az oka, hogy a spanyol repterekről a wizz még nem vezette be az online csekkolást, de sajnos Madridban is sorba kell állni a pultoknál. Nem nagyon láttam jelét, hogy a csomagdíj visszafogta volna az embereket, hatalmas bőröndökkel, sőt bőröndhegyekkel álltak sorba egyesek, a sor pedig csigalassan haladt.
Mint máskor, most is C37-es kapuból indult a járat, aminek az előterében van egy dohányzó kioszk, következésképpen az egész környék cigi füsttel telített. Jó szokás szerint már egy órával indulás előtt elkezdtek sorba állni egyesek, és ahogy lenni szokott, gyorsan kiépült a sor. Korai volt nagyon, mert a gép ugyan időben, 40 perccel indulás előtt megérkezett, kisétáltak belőle az utasok, de mi még nem szállhattunk be, csak egy jó félóra múlva. Mire eljött a menetrend szerinti indulás, fenn volt mindenki, de ekkor egy negyed órát a mozdulatlan gépben töltöttünk, mikoris gyanúm beigazolódott: a vezető stuvi szóhasználata szerint „kaptunk egy résidőt”, s csak újabb 10 perc múlva indulhatunk.
Ami így is történt, csakhogy ez mindössze a kigurulást jelentette, a felszállás még jóval odébb volt: egy borzasztóan idegesítő, kb. 35 perces kanyarodásokkal, és sűrű megállásokkal tűzdelt cammogás következett. Egy kanyarban jól lehetett látni, hogy ennek az az oka, hogy a legalább 8-10 gép libasorban araszolgat a leszállópálya előtt, s ebben a sorban álltunk mi is. Végül 60 perc késéssel indultunk és kb. 40 perccel az előírt után érkeztünk, amiben az volt a kellemetlen, hogy ekkorra már az utolsó reptéri busz és vonat is elment. De nem panaszkodom, mert wizz pontjaimmal ingyen utaztam, mindössze az FR szektorokért fizettem, összesen 10 eurót :)
Aki kedvet kapott volna a környékhez, annak talán hasznosak lehetnek a következő infók:
Santander kellemes kisváros, nem túl sok látnivalóval, fél nap alatt bejárható. Viszont jó bázis lehet a környék felfedezéséhez. Félóránként járnak buszok pl. Bilbaóba, ami kb. 100 km-re van, de az Alsa járművei autópályán 1,5 óra alatt, 6,71 euróért kényelmesen elvisznek. Jegyet a jól szervezett santanderi buszpályaudvaron pl. a több nyelven beszélő automatából lehet venni, akár bankkártyával is. Ugyanitt, az állomás teljes területén ingyen wifi zóna található.
Bilbao nagy, nyüzsgő baszk metropolisz, az ultarmodern Guggenheimmúzeummal, hangulatos óvárossal, portugál hangulatot árasztó templomaival, házaival.
Santanderből másik irányba is ki lehet ruccanni: pl. Santillana del Mar-ba, 2,25 euróért, 40 perc alatt (ide nem az Alsa buszai járnak, hanem egy másik cég, ők a buszon árulják a jegyeket, az automatában ne keressük). Santillana önmagában is érdekes, mert egy eredeti középkori hangulatot árasztó kisváros, igaz, az illúziót a sok szuvenír bolt némileg csökkenti. Innen 1,5-2 km-re van az őskori barlangrajzokat rejtő Altamira barlang (gyalog vagy autóval közelíthető csak meg, ki van táblázva). Helyesebben csak a másolata, mert az eredetit kezdte tönkretenni a látogatók által kilélegzett széndioxid, így 1 az 1-ben lemásolták a barlangot és a festményeket is – ez látogatható.
Aki eredeti barlangrajzokra vágyik, az ne ide, hanem Puente Viesgo-ba menjen (ez is kb. 40 perc az Alsa buszokkal, 2,05 eur, napi 6-7 járat, az automatából a menetrend is lekérhető), itt az El Castillo barlangot csodálhatjuk meg.
Strandok is vannak errefelé, de nem fürödni érdemes jönni, hiszen az éghajlat itt jóval hűvösebb és csapadékosabb, mint Spanyolország többi részén. Cserébe szép zöld minden.
Az elmondottakból következik, hogy Santanderben a buszpályaudvar környékén érdemes megszállni, márcsak azért is, mert itt vannak olcsóbb panziók (egyágyasban 22 eur, kétágyasban 16 eur/fő) a szállodák ellenben elég drágák errefelé. A Calle Atilano Rodriguez 9. szám alatt 3 emelet is pensión-ként üzemel, én a San Miguel-ben voltam, tiszta és kellemes hely. Egy sima email érdeklődésre is hamar válaszoltak, és mindenféle előleg nélkül is elfogadták a foglalást.