Ebben a részben szó van szállásokról, kajáról. Valamint összegyűjtöttem praktikus infókat, többek közt a Stockholm kártyáról. A látnivalók az első, míg a közlekedésről a második részben lehet olvasni.
(A linkhibákat kérem a kommentekben jelezni.)
Történelem, városszerkezet
Stockholm városa 14 szigeten fekszik, lakossága az agglomerációt is számolva másfél millió fő. 1252-ben már állt itt település (írásos emlék), 1419-től főváros, mai képét több pusztító tűzvész után a 17. században nyerte el.
Észak Velencéjének is hívják, bár szerintem az olasz várost is simán lehetne Dél Stockholmjának mondani. :-) Velence szerintem egy idő után a ház-járda-víz-járda-ház jellegével kissé monotonná válik, más kérdés, hogy ilyet máshol a világon nehezen találok. Mindkettő más miatt gyönyörű, de egyik sem szebb a másiknál. Ja, igen, ez magánvélemény. :-)
Svéd módi
Sokaknak az IKEA jut először eszükbe a svédekről, meg a skanzen. Na igen, fa akad bőven arrafelé, így nem csoda, hogy magas szintű "bútorkultúrával" rendelkeznek. A funkcionális egyszerűség az élet többi területén is jelentkezik (például nem jellemző az ablakokon a függöny, jelezve, hogy senkinek sincs rejtegetnivalója).
A nemi szerepek is érdekesen alakulnak: a királyi gárdában számos csinos szőke csaj volt, meg is lepett ahogy forgatták a szuronyos mausert. Úgy hallottam itt nem "illik" előreengedni őket az ajtóban, cserébe inkább egyenlő bérezést és elbánást várnak el, s meg is kapják. Angolul mindenki beszél, a 70 éves korosztály is, mivel régóta tanítják az angolt, az általános iskola elejétől.
Érdekes volt tapasztalni, hogy szinte mindent kártyával fizetnek. A vidéki buszon nem is lehet készpénzzel fizetni.
Tipikus szavak
Néhány tipikus földrajzinév-tag: holm = sziget, bronn = híd, gatan = utca, torg = tér, hamn = kikötő, gården = kert. Ezek általában ragozva fordulnak elő, mint pl. Skeppsholmen (hajósok szigete), Stortorget (nagy tér).
Néhány szó a kiejtésről: az "å" betűt hosszas o-szerű hangnak ejtik, az "y" ü-nek felel meg, a "k" betű pedig sokszor s-szerűnek hangzik (pl Nyköping ---> Nü-söpin).
Szállás
A legtöbb ifjúsági szálláson (hostel) napidíj fejében adnak ágyneműt, ha nincs saját; hálózsák használata viszont nem megengedett. További díjalapot képezhet a törülköző, sőt néhol a takarítás is, így célszerű végigolvasni a foglalásnál a feltételeket. Több helyről is hallottam olyat, hogy későn érkezők megkapják a kapukódot emailben vagy telefonon, és borítékban várja őket a kulcs a házban. Ez a rugalmasság nagyon meglepett engem is, tipikus svéd mentalitás. Az árak változhatnak hétvége/hétköznap és évszak függvényében.
A Skavsta reptéren már sokan próbáltak aludni, közös tanulság, hogy elküldték őket a szomszédos Connect Hotelbe, amiből persze csövezés lett a füvön. Vigyázat, egyes beszámolók szerint hajnali 2-kor indul az automata locsolás. :-)
Nyköpingben (515-ös busz Skavstáról) a Railway Hostel végtelenül egyszerű, de kényelmes szállást ajánl 1-6 ágyas szobákban. Nem hotel, de éjjeli szállásnak ideális: 185SEK/fő/éj. Van ágynemű-, törülköző-, és takarítódíj pluszköltség, de ezeket értelemszerűen ki lehet kerülni (reggel fel kell söpörni). Mivel a vasútállomás mellett van, szó szerint 1 órára van Stockholm főpályaudvarától.
Stockholmban számos hostelben találunk ágyat ~20 eurótól, ennél olcsóbb megoldást szerintem csak az "ingyenes" couchsurfing és társai ajánlanak.
Mi az Interhostelt teszteltük a belvárosban, 190SEK volt egy ágy. Tiszta, modern hely, ablaktalan szobákkal, alkohol fogyasztását tiltó táblákkal, ingyen wifivel és csomagmegőrzővel. Onnan az óváros szigete (Gamla Stan) 15 perc séta, végig kellemes sétálóutcában.
Kedvező megoldás továbbá szobát foglalni a stockholmi magyar házban.
Étkezés
Boltok tekintetében hiába van Lidl, az árszint a magyarnak többszöröse. Örömmel találtam 7 koronáért tejet, ami kimondottan jó ár, de az 5 koronás zsemle már elszomorított. Felhívom a figyelmet a gyorsfagyasztott kajákra. Mivel a diákszállókban mindig van konyha, olcsó opció lehet vacsorának. 23-30 korona körül volt egy adag, a minőségibb kiszerelés 55-60.
Olvastam, hogy vannak a városban étkezdék, ahol "olcsón" lehet ebédelni. Mi sok ilyet nem találtunk, de tapasztalataim szerint a város kevés bevásárlóközpontjának mindegyikében találni ilyen étkezdéket, mint pl. Slussenben is. Belépve egyből a McDonaldsban találjuk magunkat, de a mozgólépcsőn lemenve a -1-es szintre számos étkezdét találunk. Az egyik ilyennél (Bertlids Restaurang a neve talán) nagy táblán napi menüt (dagens meny) hirdettek 78 koronáért. Volt benne egy tányér krumpli és hús (3 féle opció), saláta, kenyér, zsemle, ital (kis pohár sör, kóla, vagy tej), kávé. Ha a salátabárban nincs korlátozva a fogyasztás (nem volt egyértelmű), akkor ez kimondottan olcsónak számít, mert az óvárosban néha egy kávéért kérnek el ennyi pénzt. A pult mögött jobbra van wc, amit szintén jó megjegyezni. :-) (Pár méterrel odébb egy büfében 59 koronáért hirdettek valamit, de mint kiderült, abban csak a tányéron lévő van benne. S mivel a konyha ugyan az, jobban megéri a 78 koronás helyre beülni.)
Magyar szájnak különlegesség a sült hering: Slussenben egy Nystekt Strömming feliratú lakókocsiban kapható különböző kiszerelésben. A legolcsóbb 35SEK, de ha jól akarunk lakni, kérjünk special menüt (kb 75SEK) körettel, 3 féle szósszal (áfonya!!!), kenyérrel. Szerintem nem olcsóbb az előbb említett helynél, de megéri kipróbálni. Ha nem is a hal miatt, azért, mert közben jót lehet beszélgetni a helybéliekkel, akik körében szintén népszerű a hely. (Érdekes módon itt nem lehet kártyával fizetni.) Az apró szálkákat le lehet nyelni, eléggé meglepődtem.
Feltétlenül kóstoljuk meg a svéd húsgombócot, vörösáfonya szósszal az igazi (köttbullar med lingon). Én a finneknél ettem áfonyás szószt, a Kárpátokhoz hasonlító hasonló svéd éghajlat kedvező eme finom gyümölcsnek.
A svédeknél van egy szokás, olyasmi, mint az angol teázás, hogy leülnek, és isznak egy kávét, meg egy falat valamit, és beszélgetnek. (A rossz nyelvek erre mondják, hogy a svédek nem esznek semmit, de csomót fizetnek érte.) Ez a fika. Nagyon jellemző, közösségi szokás.
Praktikus infók, megfigyelések:
- Turistainformációs pont található a Vasagatan 14-ben, valamint a Kungsträdgarden északnyugati csücskében.
- Itt-ott a járdán pissoirként funkcionáló nagy oszlopok vannak, többek közt a királyi palota DNy-i csücskétől délre a Storkyrkan háta mögött, továbbá a Klara Västra Kyrkogata utcán a Klarabergsgatan sarkától 20 méterre.
- A "REA" kiírás a boltokon mindig leárazásra/kiárusításra utal.
- A reptéren dohányzásra elkülönített hely van, olyan, mint egy ketrec.
- Szépek a régi telefonfülkék.
- A sok víz miatt számos mentőöv van a városban.
- Sok apácalúd sétál a parkokban, szép látvány.
- A közlekedési terelőtáblák piros-fehér helyett kék-sárga színűre vannak festve - nemzeti érzés talán? :-)
Kiegészítések más bejegyzésekből:
- A svéd reptereken fizetős az internet, de ha a terminál előtt valamelyik komolyabb transzferbusz mellé állsz, sokszor kilóg a net belőle, amíg pakolnak. Pár percre jó :) (KEEP fórumtárs tollából, low-cost fórum)
- Skavstán a bejárat után a felső étkezőnél vannak a sarokban nyerőautomaták. Ha a mellette levő asztalhoz ülsz, az automata mögött van egy szabad konnektor, lehet töltődni. (KEEP fórumtárs tollából, low-cost fórum)
A Stockholm kártya kiváltható 1, 2, 3 és 5 napra 425, 550, 650 és 895 koronáért. Kényelmes, mert vele ingyenes a közlekedés, 80 múzeum, városnéző hajó, és számos kedvezményt nyújt. Mégis érdemes tanulmányozni a feltételeket, mert nekem pl. nem érte volna meg. Egy jól választott belvárosi hostelre építve sok esetben olcsóbban is megoldható a városnézés, mert sok múzeum gyalog is könnyen elérhető a belvárosból.
Egy példa (ellenreklám): egy napijegy 100 korona, a Vasa múzeum 110, a nemzeti múzeum 100, a Skansen meg 120 korona. Ez pont egy egynapos kártya ára, de a 3 múzeum nem fér bele ennyi időbe. Két napba igen, de akkor még mindig nem láttuk a várost. A három napos kártya 225 koronával több az egynaposnál, míg a háromnapos közlekedési bérlet csak 100 koronával drágább a 24 órásnál (ami ennyivel rugalmasabb). Nincs is feltétlenül szükség végig tömegközlekedésre, ha múzeumban van az ember, úgysem buszozik. Kipróbálni viszont érdemes a metrót, hajót, villamost, ezeket ajánlom egy városnéző napba beletenni, ekkor ki lehet menni messzebbi helyekre is, és a sokszori felszállás miatt meg is térül a napijegy jegy ára.
Hasznos linkek:
- Stockholm utcanézet: www.hitta.se/gatubild
- Belváros tömegközlekedési térképe
- Stockholm hivatalos honlapja: international.stockholm.se