Zsoltissimus novemberi képes beszámolója egy kisebb olasz karika: Forli és tágabb környéke: San Marino, Rimini, Bologna, Firenze, Ravenna, és ami bennük van.
Időpont: 2011. november 9-13.
Odafele: HA-LPK, Lf.: kb. 60%, román személyzet, fogyasztás alig, kapitány nevét nem értettem
Visszafele: HA-LBW, Lf. szintén kb. 60%, elöl 2 román, hátul 2 lengyel sztyuvi, fogyasztás szinte semmi, kapitányt nem értettem.
Lisztferihegyre a 18:38-as vonattal indultunk a Nyugatiból, és 19:10-kor már a terminálban voltunk. Ahogy sejtettem - még otthon megnéztem, hogy 3 gép indul ez idő tájt – így nem is volt sor a szekunál, rögtön át is jutottunk, és vártuk a gépünk érkezését. Szokásos 50 méteres buszozás, beszállás, kb. 10 perces késés, amit behoztunk. Gépünk a HA-LPK volt, még a régebbi kényelmes székezésű sorozat tagja. Kb. 100 fő utas, alig volt fogyasztás. Forlíban pontos landolás, utána 10 perccel már a Hotel Paradise felé gyalogoltunk. Forli tényleg egy minimalista reptér, mintha egy teszkót húztak volna fel, de a célnak megfelel. Így első ránézésre, még ha nyitva is tartana éjjel, alkalmatlan az éjszakázásra, kemény homorú alakú faüléses székekkel, ezeken kín lenne aludni. Éjjelre bezárják.
Szóval az első éjszakát a Hotel Paradise-ban töltöttük, egy 2 és egy 3 ágyas szobát vettünk ki, a célnak megfelel, jól felszerelt, - hölgyek figyelmébe: van hajszárító! - booking.com-on foglaltuk, kb. 7500 Ft-ra jött ki fejenként. Korrekt svédasztalos büféreggeli benne van az árban. Csütörtökön a reggeli után mentünk felvenni az előre foglalt autót (Europcar). Fiat Panda helyett egy alig 14000 km-t futott Peugeot 307-est kaptunk, aminek nagyon örültünk! Bár 1 óra késéssel jutottunk hozzá – hiába, ez Olaszország.. Nemcsak hogy nagyobb és kényelmesebb – leszámítva a fejtámlákat, azok roppant kényelmetlenek – hanem 5.3-as átlagfogyasztást produkált! Kb. 800 km-t tettünk meg a következő napokban vele. 
1.nap:
Forliból az első célpontunk San Marino volt: már voltam itt, a többieknek újdonság, a lényeg 2 óra alatt bőven megnézhető, szép a kilátás, a szűk utcák hangulata, tiszta időben ellátni a tengerig, most köd volt. Viszont szép napsütéses, kora tavaszias időben jó volt a kedélyünk. Nem ültünk be enni, egy üveg amarettot vett csupán egyikünk. Turisták alig lézengetek, szinte kihalt volt az erőd környéke. A tornyokba nem mentünk be, csak a bazilikába. 2007 óta nem változott semmit sem, de jó volt újra körbenézni.
San Marinoból leautóztunk Riminibe, a tengerparton sétáltunk egy bő fél órát, és megnéztük a naplementét. A városban nem időztünk, a tengerpart érdekelt csak minket. A parton szezonon kívül ingyen lehetett parkolni. Az ilyenkor megszokott időjárás miatt bikinis lányokat nem, csak kutyákat sétáltató, vagy épp napi futását letudó sportolókat láttam csak. Mivel szélcsend is volt, szörfösök sem voltak. Már sötétben értünk a következő estékre szállást adó helyünkre: Blue Marlin Village, ami Lido Adriano-ban található a parthoz közel, Ravennától 9 km-re északra. Az egész szálláshelyen szerintem csak mi voltunk a házinénin kívül. Az 5 fős apartman megfelelő, van légkondi, ám nem hideg időre tervezték, nem bírta kifűteni a szobákat, én pulóverben aludtam. Amúgy jól felszerelt és megfelelő minden más tekintetben: villanybojler, gázfőzőlap, mikro van, és törülközőt is adnak! Ha jól emlékszem, 168 Euró volt a 3 éjre 5 főnek.
2.nap:
Bologna. Reggeli után vágtunk neki a valamivel több, mint 100 km-es távolságnak. Az utak kitáblázottsága rossz és néhol kiszámíthatatlan, nem egyértelmű, nagyon sokat tekeregtünk Ravennában, mire megtaláltuk a helyes utat (az autópályát gondosan kikerülve). Bosszankodtunk is, hogy miért nem hoztunk gps-t. Útközben Bologna előtt egy kis kerülővel megálltunk a Lamborghini gyárnál, és a mellette lévő presszóban ittunk egy kávét. Lehetett volna egy tesztvezetésre is befizetni, potom 120 euró 10 percre.. Fél óra múlva már Bolognában kerestünk parkolóhelyet. Sétáltunk, és próbáltuk magunkba szívni a város hangulatát. Nekem ez nem sikerült, nem nyűgözött le. Talán túl sokat vártam a várostól. Bementünk néhány templomba, és végigsétáltunk a világ első egyetemének utcáján, ami sajnos elég koszos, a falak össze vannak firkálva, vagy plakátokkal csúfítva. A számunkra fontos karokat azért megtaláltuk!?
Még sötétedéskor is jártuk a belvárost, élveztük a nyüzsgést, - egyrészt sok a turista, másrészt épp tüntetés volt Berlusconi ellen. (Már hazaérkezésünk után derült ki, hogy lemondott.) Még a délután derekán sikerült kiszúrnom egy nagyon jó olasz éttermet, ahol napi menüt árultak 15 euróért, amiben 2 fogás, egy ital és egy kávé volt értendő. Remek választás volt, előételből 2 féle tésztát, utóételből is 2 félét lehetett választani, sajnos a hely nevét nem jegyeztem meg, de meg tudom mutatni, hol volt! :D Szóval jót ettünk nem drágán. Más éttermeknél csak egy főétel volt 12-14 euró, pizzák is 7-10 euróért voltak. És amúgy sem lehet mindig pizzát enni. Sötétedés után indultunk vissza, még egy szupermarketnél álltunk meg, hogy másnapra reggelit vegyünk. 
3.nap:
Firenze. Valamivel korábban keltünk fel, gyors reggeli után irány az autó. Utunk a hegyeken keresztül vezetett, ami vezetéstechnikailag igencsak fárasztó volt útitársaimnak, akik e nemes feladatot elvállalták: alig volt egyenes szakasz, hajtűkanyar annál több, viszont gyönyörű tájakon haladt az út, és ámulva néztük a hegyeket, völgyeket, a hegyi folyót, kis falvakat, mármint akkor, amikor nem aludtunk el ? Ugyanis az aktuális sofőrön kívül mindenki szívesen űzte ezt a tevékenységet, a jutalmunk pedig alapos nyakfájás lett. Útközben kétszer álltunk meg: először egy középkori várat megpillantva éreztünk ellenállhatatlan vágyat annak közelebbi megtekintésére, aztán egy nagyobb faluban, ahol piaci vásár volt. A vár, vagyis fortezza zárva volt, viszont szólt belőle nagy hangerővel valami német dal. A falucska hangulata, a táj és a szikrázó napsütés, illetve a kb. 15 fok megtette a hatását: jó kedvünk lett! A második megállónk helyszínén pedig főleg ruhavásár volt, de hátrébb találtunk gyorskajálással kecsegtető mozgóárust is. Ez úgy nézett ki, hogy rengeteg olasz tolongott a mindenféle finom sülthúsra és sültkrumplira vágyva, téptünk sorszámot, ahogy illik, de az olaszok meg tojtak rá, gátlástalanul elénk furakodtak. Ezt megelégelve, és mert nem sikerült szót értetni velük, így a szemközt lévő kis bárba betérve ittunk egy jó presszó kávét. Még egy érdekes momentum: a piactér közepén fotóztam egy solferinoi csatás emlékművet. Én történelem szakos lévén elgondolkodtam rajta pár percig, hogy bizony ami nekünk Trianon, azaz olaszoknak, főleg ott az ország északi felének Solferino-t jelenti az elszenvedett veszteségek és általában minden háborús borzalom szimbólumaként, ők ilyen emlékműveket emelnek.
Ekkor már bőven toszkánában jártunk. Délután 2 óra körül érkeztünk meg Firenzébe. Első feladat, hogy parkolót találjunk, ezt sikeresen meg is tettük kb. fél óránk ment rá, egy sokszintes parkoló garázsban a buszpályaudvar alatt, óránként 3 euróért . Szóval nem olcsó mulatság. Viszont közel voltunk a lényeghez! Miután megtaláltuk a helyes irányt, ketten elcsábultunk egy igen impozáns fagyizó pultját látván: nekem sikerült 8 eurót, a másikunknak pedig 6 eurót elvernie… mondtuk is aztán, hogy ezt jól megszívtuk, rajtunk szedik be veszteséget is, mivel alig volt forgalmuk. . Ezután mentünk egyenest a dómhoz. Hát ez egy csoda, ezt tényleg látni kell élőben is! Gyönyörű reneszánsz épület, egy óráig lehetett volna bámulni a csodás díszítést, a szobrokat! Pár fotó kattintása után persze be is mentünk, ez ingyenes. Itt ért a meglepetés, szinte sokkoló a különbség: amilyen gyönyörű kívülről , olyan üres belülről! Csupaszok a falak, a mennyezet és az oszlopok, néhány márványtáblán kívül semmi sincs, na jó, az üvegablakok azért szépek voltak. Ilyenkor is elgondolkodik rajta az egyszeri utazó, hogy ez miért van. Akinek füle van, hallja meg!.. Aztán előrefele tekintve feltárul az, amiről már mindenki olvasott, aki Firenzébe készül: a kupola! Távolról is lenyűgöző, de persze végül nem kíméltem a pénztárcámat, 11 euróért felmentünk ketten a csapatból a 427 lépcsőfokon.
A saját szemünkkel láthattuk így a Brunelleschi tervezte kupola szerkezetét, no meg a freskót, amelyet Vasari és Zuccari alkotott, és nehezen lehetett csak fényképezni. Ez úgy nézett ki, hogy a turisták helyszűke miatt libasorban haladtak, és tkp. a kupola egyik peremén haladtunk végig nem egészen fél kört. A nehézséget az okozta amellett, hogy folyamatosan haladni kellett, hogy egy 2 méter magas plexi falat húztak fel, ami fölé kinyújtott kézzel tartva az optikát lehetett megörökíteni az albumba valót. Nyilván a balesetek megelőzése végett volt, csak roppant zavaró, hogy a szemközti freskó alsó részéről nem tudtam jó képet készíteni, ahogy a fejünk felett lévő képekről sem. Még pár perc lépcsőzés után felértünk a tetőre, ahonnan körpanoráma tárult a szemünk elé, az egész várost láthattuk.
A dóm után siettünk a Ponte Vecchióhoz, hogy még világosban lehessen fotózni, majd 10 perces sorban állás után bejutottunk az Uffizibe. 11 euró, nincs alku, hogy diák vagy, vagy nem, csak 25 év alattiaknak és 65 év felettieknek van kedvezmény, meg művészetis suliba járóknak, előzetes bejelentkezés alapján, úgy 8 euró lenne. Nekem kicsit csalódás volt, talán túl sokat vártam tőle, talán túl nagy a hírneve, talán bennem van a hiba, nem kellene az Hermitage-hoz, vagy a Prado-hoz hasonlítani, esetleg rosszul van elrendezve az egész kiállítás. A nagy nevek közül csak pár igazán híres kép található meg: kb. 2-3 Tiziano, Velázques, Michelangelo, da Vinci, Raffaello, Rembrandt, 1 El Greco, Goya, és még néhány híresebb: Titiano Vénusza vagy Caravaggio Medúzája. A túlnyomó többséget a németalföldi és újkori tucatfestők képei tették ki: csendéletek, portrék, tájképek, stb. Jó, kissé túlzok azért, és már látom szemeimmel a rám köveket dobálni akaró olvtársak tekintetét. Persze még mindig jobb, mint az elfajult kortárs festészet, mint pl. a 120 vonal keresztben, vagy a fehér alapon fekete négyzet és társaik. Engem egyetlen kép ragadott meg igazán, és nem tudom megmagyarázni, hogy miért: Bronzino: Toledoi Eleonóra a fiával: A történetét mindenképp érdemes elolvasni!
Maga az Uffizi palota is egy műalkotás, a termek közti folyosó is szépen díszített, tele van a firenzei előkelőségek portréjával, illetve végig a római történelem nagyjainak mellszobrával, kezdve az anyafarkasos Romolus és Remustól egészen az utolsó katonacsászárig. Ez volt hát az első emeleten az állandó kiállítás. Az alsó szinten pedig az ideiglenes kiállítás látható: ez Vasarit és életművét bemutató képek, vázlatok, tervrajzok, kéziratok és feljegyzések sokaságát jelentette. Így 1 héttel visszatekintve, most hogy e sorokat írom, elmondhatom, hogy megérte az a 11 euró és a bő 2 óra benntöltött idő.
Az Uffizi után már nem tekeregtünk sokat, mivel 4 órás autóút várt még ránk visszafele. Autóhoz tehát vissza, 16 eurós parkolási díjat összeadva indultunk haza. Közben úgy döntöttünk, hogy mivel nem fogunk nyitvatartási időben megérkezni a szállásunkhoz közel lévő pizzériába, ezért megállunk az első nyitva lévő étteremnél. Így esett a választás egy szuper kis hangulatos, Etruszk nevű étteremre, amit szemlátomást egy család vezetett. Itt is finom pizzát ettem, ahogy a többség is, csak egyikünk kért pastát és tiramisút. Jóllakottan, ismét jókedvűen szálltunk autóba, élveztem a telihold világánál tündöklő hegyek vonulatait, a patakot és a fák kontúrjainak csodás hangulatát! Éjfélkor értünk haza, fáradtan, de boldogan tértünk nyugovóra.
4. nap:
Ravenna. Jó döntésnek tűnt Ravennát az utolsó napra hagyni. Reggeli, összepakolás után már mentünk is el, és kb. 15 perc múlva már Theodorik Mauzóleumánál jártunk. Be nem mentünk, mert 6 eurót kértek azért az 5 négyzetméter területű mementóként megmaradt gót épületért. Az autós lét itt is nehéz egy idegennek, rengeteg egyirányú utca van, jó sokat mentünk a városon belül, amíg egy központi helyhez közel sikerült leparkolni. A parkolás vasárnap ingyenes, ahogy Forliban is! Mentünk az orrunk után, az első templomtorony irányába. Ravenna összes központi helyen lévő temploma ugyanúgy gótikus stílusú. Az első templom viszont meglepetést okozott: egy román ortodox szertartásba csöppentünk bele, mivel már többször jártam Erdély szerte, így azonnal felismertem a nyelvet. Bizonyára a sok román vendégmunkás közösség helyi temploma ez. Érdemes megnézni a különálló keresztelőkápolnát is. És a lényeg: Ravenna a mozaikok városa! Az összes gótikus templom mozaikokkal van díszítve belülről, nagyon szépek! Egybe mentünk be –az Új katedrálisba, mely annyiban új, hogy a VI. században épült -, és valóban lenyűgöző, hogy ezen kis festett kövecskékből áll a teljes belső díszítés!
A másik érdekessége Ravennának, hogy ez a ferde tornyok városa! Szinte mindegyik templomnak van egy külön épített tornya, és mind kisebb-nagyobb mértékben ferde! A Pisai tán csak azért híresebb, mert az a legferdébb mind közül. Maga a város szép, rendezett, nagyon hangulatos kis utcákon sétáltunk, élmény volt itt is a szinte tavaszias idő a ragyogó napsütés miatt! Belefutottunk az egyik téren rendezett csokipiacba, és ellenállhatatlan vágytól vezérelve vettem egy igazi forró csokit tejszínhabbal 2.50 euróért. Nem bántam meg! ? Még sokat mászkáltunk, a térképen ábrázolt több templomhoz elmentünk, de végülis nem mentünk be, mert mindegyik 9.50 euró belépőért látogatható egységesen. Így aztán visszasétáltunk az autóhoz, és Forliba bementünk egy szűk órára. Én már voltam itt, így tudtam, hogy csak a főtérnek a közvetlen környéke szép, így azt körbesétáltuk, ettünk pár szelet pizzát, és irány a reptér vissza. Autó leadás után már mentünk is biztonságiakhoz.
Egy üveg bor megmaradt, ezt odaadtam ajándékba a két recepciós lánynak, örültek neki. A szekun könnyen és gyorsan átjutottunk. A beszállításnál már látszott, hogy nem lesz tele a gép, így nem is álltunk sorba, mégis jutott ablakos hely, igaz, a szárnynál. Érdekes, hogy most fordult elő először, hogy minden papíron lévő adatot összevetettek a személyi igazolványommal, nemcsak a nevemet! Pár perccel korábban szálltunk fel, és pici turbulenciát leszámítva eseménytelen út után szálltunk le Lisztferihegyen.
