LHOY küldte nekünk az alábbi beszámolót, melyből kiderül -  fapadossal okosan - fele annyiból is eljuthatunk álmaink szigetére, mintha a tálcán kínált Malév charterre szavaznánk. Figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas képek! (ez egy tavalyi beszámoló, de mivel praktikus lehet azoknak, akik most mennek nyaralni, érdemes felhozni)


Idei „fő” nyaralásunk célpontjának Santorini szigetét választottuk. Sok szép képet és filmet láttunk már a szigetről, és az Easyjetnek köszönhetően a nyári szezontól már fapadossal is elérhető. Magát az útvonalat decemberben hirdette meg a légitársaság, és akkor ehhez akciós jegyek is társultak.

Foglalás előtt összehasonlítottam a jegyárakat a hazai utazási irodák által kínált charter jegyekkel, és azt tapasztaltam, hogy kb. fele annyiba kerül az Easyjettel eljutni a szigetre londoni átszállással, mint a Malév-charterrel. Összegszerűen ez annyit jelent, hogy a charter jegy decemberben 96000 Ft-ba  került illetékkel, míg én olyan 50000 Ft körül foglaltam a fapados jegyeket, 1 feladott poggyásszal és Mastercarddal fizetve. Visszafelé útra nem mertem (és nem is akartam) közvetlen LGW-BUD járatot foglalni, mert necces volt, hogy belefér-e a menetrendbe, meg elég drága. Így beiktattunk egy berlini kitérőt, de ez annyi kellemetlenséggel járt, hogy a berlini reptéren kellett tölteni egy éjszakát. Utóbb ez jó döntésnek bizonyult, mert a santorini járat oda is és vissza is 1-1 órás késést szedett össze. Utazásunk időpontja július 8-15. közé esett, jöjjön most a beszámoló erről:

BUD-LGW (Júl. 8., G-EZEK, A319)

A gép pár perccel menetrend előtt érkezett, hamar meg is kezdődött a beszállítás. Mi (hárman mentünk) a 2. buszba fértünk fel, ennek köszönhetően nem is tudtunk egymás mellé ülni, mert szinte tele volt a gép. Kb. 10 perccel a tervezett 20:45 után szálltunk fel, az út teljesen eseménytelen volt, viszont az út elejétől egészen a süllyedésig élvezhettük a naplementét, ami gyönyörű volt fentről. Érkezés pontosan Gatwickre, a déli terminálra. Összeszedtük a csomagokat, majd egy automata vasúttal átmentünk az északi terminálra, mivel a reggeli santorini járatunk onnan indult. Még itthon olvastam, hogy LGW-n lehetőség van a reggel 8 óra előtt induló járatokra este becsekkolni, így lehetőségünk nyílt csomagok nélkül bemenni Londonba egy kis éjszakai városnézésre. Könnyen megtaláltuk azt a terminálrészt, ahol az Easyjet járataira lehet becsekkolni. Itt egész éjszaka 3 check-in pult nyitva tart. Megszabadultunk a bőröndöktől, majd visszavonatoztunk a déli terminálra, ahol az „igazi” vasútállomás található. Szintén itthonról foglaltam még vonatjegyeket a Southern Railways-nél kedvezményes áron, 17 fontért oda-vissza. (Lett volna olcsóbb is 8 fontért, csak azt nem értük volna el.) Easybus sajna nem megy már este 11 óra után, úgyhogy ez a lehetőség nem játszott esetünkben. Fél 1 körül értünk be a Victoriára, majd tettünk egy bő 3 órás sétát Londonban.

LGW-JTR (Júl. 9., G-EZTH, A320)

A 7.25-kor induló gépre csőről történt a beszállítás, amit valamiért nem kezdtek meg időben, pedig a gépnek ez volt aznap az első útja. Üdülőjáratokra a GB Airways felvásárlása óta nagyobb gépekkel repül az Easyjet, így Santorinire is kedden-csütörtökön A320-as, vasárnap A321-es jár. Amikor mentünk, ez a gép volt a legfiatalabb a flottában (azóta már 3 újabb A320-assal bővültek). A késve beszállításnak az lett az eredménye, hogy ugyan kitoltak minket, de elindulni már nem tudtunk, mert elvesztettük a slotot. 1 órás betonon való vesztegelés után végre felszállhattunk, az éjszakai sétának köszönhetően én rögtön el is aludtam, úgyhogy az út első feléről semmilyen élményem nincs. Valahol az Adriai-tenger felett ébredtem fel, akkor már állítólag többedszer jártak végig a sztyuvik a kiskocsival, de még mindig sokan vettek ezt-azt, főleg enni-innivalót.

Az LF 95% felett volt. Engem meglepett, hogy oda és vissza is sokféle náció utazott a gépen az angolokon kívül. Pl. sok fiatal új-zélandi is ezzel a géppel indult nyaralni. Végül több mint 1 órás késéssel landoltunk kis santorini reptéren, ahol fullasztó meleg fogadott minket. Szinte mindenkiért jött transzfer a hotelból, vagy taxival mentek a szálláshelyre. Mi nem kaptunk ilyen szolgáltatást a szállásadótól, úgyhogy a helyi menetrendszerinti buszjárattal mentünk be Firába, a sziget központjába.

Santorini

Santorini szigete a Földközi-tenger egyik legszebb gyöngyszeme. A i.e. 1500 körül bekövetkezett hatalmas vulkánkitörés után visszamaradt kaldera perem levegőből, vízről és szárazföldről is páratlan látványt nyújt. Szállásunk a kaldera külső részén, Perissában volt, ahol fekete homok várja a fürdőzőket, meg persze csomó étterem, motor-és autókölcsönző. A buszközlekedés elég jó Fira felé, ahonnan csillagszerűen közlekednek a szigeten a buszok. Amit feltétlenül érdemes megnézni: Fira keresztbe-kasul, az oia-i naplemente, a hajós vulkántúra, Red Beach és White Beach, valamint a kis falvakból bármelyik, mert mindenhol van valami érdekes. Az árak valamivel magasabbak Görögország szárazföldi részénél (feltételezem, hogy ez a fizetőképes angol keresletnek köszönhető), de pl. a gyros kimondottan olcsónak tűnt (2-2,5 euró). Itthon sem olcsóbb, az ízkülönbségről meg ne is beszéljünk. A helyiek többnyire nagyon kedvesek és segítőkészek, szinte mindenki beszél angolul. Jöjjön pár kép ízelítőnek (a képek szkennelve vannak papírképről, a minőségük azért olyan, amilyen :)

JTR-LGW (júl. 14., G-EZTA, A320)

A santorini reptér eddigi utazásaim alapján a legszervezetlenebb reptér címet simán elnyerte. Ez hazafelé derült ki az indulási oldalon, ugyanis a check-in pultok random módon intézik a beszállítást, nem 2 órával indulás előtt nyitnak, hanem akkor, amikor éppen kedvük tartja. A káosz főleg a dél körüli órákban nagy, amikor egyszerre megy 5-6 járat. Csak egy példa: a mi gépünk előtt 10 perccel szintén LGW-be induló Thomson Airways gépére 3 check-in pultnál lehetett becsekkolni, míg a mienk csak kb. 1 órával indulás előtt nyitott, és akkor is csak 1 pult. Amúgy összesen 7 pult van, abból 2 az Athens Airways-é, úgyhogy marad 5 a maradék járatokra. Mivel a pultok nagyon közel vannak a bejárathoz, ezért a sorok átláthatatlanul kanyarognak, és némelyik az épület előtt végződik. Mivel a már becsekkolt utasok nem tudják magukat újra átverekedni, a biztonsági ellenőrzéshez vezető sor derékszögben keresztezi a check-in sorok elejét, és egy idő után már nem lehet tudni, hogy ki hova állt be. Káosz magas fokon!

A biztonsági ellenőrzés után úgy gondoltuk, hogy túl vagyunk a tömegnyomoron, pedig igazán csak ott kezdődött. Egy kapu volt rögtön balra a biztonsági ellenőrzés után, ahonnan a nem schengeni gépek indultak. Mint említettem, előttünk 10 perccel ment el egy másik londoni gép, ebből kifolyólag újfent kilométeres sor alakult ki a tranzitban, így aki átjött a biztonságisokon (és nem London felé ment), annak komoly erőfeszítésébe került, hogy eljusson a saját kapujáig. Ráadásul 20 perc útlevél ellenőrzésre várakozás után bírták közölni, hogy először csak a Thomsonfly utasait engedik át, és ha őket kivitte a géphez a busz, akkor mehetünk mi át. Így aztán majd 1 órás sorban állás után bírtunk túljutni az útlevél ellenőrzésen, onnan már valamivel gördülékenyebben mentek a dolgok. Hazafelé ismét szinte tele volt a gép, fogyasztás is volt szépen. Nem számoltam, de legalább négyszer, ötször végiggurultak a kajás kocsival a majd 4 órás út alatt. Apropó 4 óra: nekem ez volt eddig a leghosszabb repülőutam, de bevallom 2 óra után már nagyon untam, elfelejtettem könyvet rakni, úgyhogy „szenvedtem” erőteljesen. Sima landolás, majd gurulás az északi terminálhoz. Kiszállás és csomagok begyűjtése után vissza a már jól ismert déli terminálhoz, majd rövid várakozás után csekkolhattunk is be az esti berlini járatra.

LGW-SXF (júl. 14., G-EZDR, A319)

Gatwicken (és Schönefelden is) az Easyjet egy külön terminálrészt „birtokol”, ahol jó néhány check-in pult működik, és az összesnél be lehet csekkolni mindegyik olyan járatra, amely 2 órán belül indul. Ennek egyetlen hátránya van, hogy aki mondjuk 2 órával a gépe indulása előtt ott van, annak is végig kell kígyóznia a kordonok között. Közben 2 alkalmazott kurjongat, és emeli ki a sorból azokat az utasokat, akiknek a gépe rövid időn belül indul.

Nekik egy külön pult áll rendelkezésre, hogy le ne késsék a járatukat. Az út igen rövidnek tűnt az előzőhöz képest, viszont olyan fogyasztás volt, amilyet én még nem láttam, a másfél óra alatt alig tudtak a sztyuvik egyszer végigérni a gépen. Szó szerint majdnem mindenki vett valamit. Indulás és érkezés is nagyjából pontosan. Éjszaka a schönefeldi reptér vendégszeretét élveztük, ami leginkább a kényelmetlenségéről marad emlékezetes. Vacak fém hármas üléseken próbáltuk kihúzni az időt reggelig, de folyton fel kellett kelni sétálni egyet, mert nem lehetett sokáig ülni a fémen.

SXF-BUD (júl. 15., G-EZEU, A319)

Végül csak eljött a reggel 5 óra, újra kígyóztunk egyet a check-innél, majd hosszas és unalmas várakozás következett a tranzitban. Nagyon nehezen akarták kiírni a kaput, de azért indulás előtt 40 perccel csak sikerült. Ott busszal elvittek bennünket a lehető legtávolabbi géphez. Én újra bedobtam a szunyát, úgyhogy útitársaim elmondása alapján tudom csak, hogy végig elég rendes turbulenciában jöttünk. Lehet, hogy sokat mondok, ha azt mondom, hogy 3-4 üres hely volt a gépen. Érkezés idő előtt Ferihegyre.

Összességében továbbra is preferálom az Easyjetet, jó áron vittek el olyan helyre, ahová máskülönben nem mentem volna, a 2 hosszú utat leszámítva pontosak volt, és a fedélzeten is minden rendben volt. Santorinit pedig mindenkinek csak ajánlani tudom akár így, akár közvetlen járattal. Megér legalább 1 hetet (meg némi fáradtságot is, ami az átszállásokból következik)!

Ha valaki kedvet kapott a szigethez, annak  ajánlott meglátogatni a zindex Santorini fórumát, vagy az informatív Santoinfo oldalt.