A tizenötödik nap Madrid – Marrekech
Elérkezett a nagy nap. Igazából az utazásom legjobban várt pillanata, mikor reggel tíz huszonötkor elindul a gép Marrakechbe. Most először repültem Easyjettel, de rögtön elsőre el is rúgták a pöttyöst. A sokat szidott Ryanair mindeddig percre pontosan (sőt, fanfáros gyorsasággal) repített úti céljaimra, az angolok, meg valahol elteázták az időt…
A repülőút csak száz percet vett igénybe és fél tizenegy után pár perccel landoltunk is Marrakechben. Az útlevél ellenőrzés előtt még egy hőkamerával is átvilágítottak bennünket, majd egy papír kitöltése után mehettünk is Szunna hírével..
A reptér előtt abban a pillanatban megtámadtak minket a taxisok, ahogy kiraktuk a lábunkat. Első nekifutásnak 150 dirhamért akartak minket elvinni. Ezt más országban még jutányosnak is gondolnám, de itt valahogy nem az igazi. Ja tényleg azt tudni kell, hogy kerekítve egy euró tíz dirham. Szóval a kezdeti lelkesedésüket kissé letörve 60 dirhamért vittek házhoz egy Mercivel. A szállás, mondhatni azt, hogy a főtérből nyíló egyik kis utca volt. Kiléptél az ajtón 10 métert megtettél és már a Medinába, bazárban találtad magad. Na most mi a taxis kézjelzését kicsit félreértelmezve a másik irányba indultunk meg a hostel felé… Nagy táskával mindennel együtt. Kb. egy jó fél órát bolyongva a bazárba és egy nagy félkör leírása és legalább 10 ember megkérdezése után érkeztünk meg a szálláshoz. Hiába volt a papíron utcanév, hogy hol található valahogy nem igazán mentünk vele semmire.
Első meglepetés a zuhanyzó volt. Csukjuk be szemeinket és képzeljünk el egy szűk egy méter szer egy méteres helyet, ahol van egy zuhanyrózsa és egy wc. De nem ám angol. Az a jó kis balkán pottyantós, aminél felé guggolsz és nyomod neki. Na ez volt a zuhanyzó alja. Ez az igaz kettő az egyben. Zuhanyzás közben nyugodtan tudsz kaksizni és a víz leviszi :D De wc papír se volt, szóval mindenki fantáziálhat…
A szoba egész kulturált volt, bár ágyakról nem lehetet beszélni, hanem egy jó vastag térdig érő szivacs volt lerakva. Ezen egy lepedő és takarónak kaptál egy huzatot. Kényelmesnek kényelmes volt és hamar felvette a testnek a formáját, mert amint beleültem ott marad a fenekem nyoma jó tíz centiméter mélyen.
Volt egy haláli aranyos takarítónőnk, akit Latícsiának hívtak, róla még mesélek később.
Mivel a napnak még csak a fele telt el, így útnak indultunk a bazár mélyére. Egész délután csak bolyogtunk és nézelődtünk, mert úgy voltunk vele, hogy majd utolsó nap vásárolunk. Nem tudtuk kristály tisztán megérteni, hogy de valami olyasmi volt hogy épp huszadikán volt vége a Ramadánnak és így a következő két nap, mikor vásároltunk nem voltak nyitva a boltok nagy része, mert hogy pihentek az emberek… Meg is kaptuk az emberektől, hogy bátrak vagyunk ám nagyon, hogy csak így angol tudással neki mertünk vágni Marokkónak, mivel itt mindenki vagy arabul vagy franciául beszél maximum spanyolul. Szóval az activity késségünket igen magas szintre fejlesztettük az eltelt három nap alatt.
A főtéren estére kipakoltak a kajások és egész olcsón azt lehet enni, amit az ember szeme szája megkívánt. Volt itt kagyló, rák, tengeri cuccok, csirke stb. Igaz kicsit félve ettünk, mert bennünk élt erősen az a látkép, amit a nap folyamán láttunk az állat feldolgozásról. Itt ÁNTSZ biztos nincsen.
Egy csirkeárust úgy kell elképzelni, hogy van egy háromszor három méteres helység, az eleje kicsempézve, majd a csávó fordul egyet és a hátsó részből elővesz egy csirkét. Fogja levágja feldarabolja és viszik, amikor viszik. A fél marha láb ott lóg kint egy felakasztott kampón és állítom, hogy ezek a húsok még életükben nem láttak hűtőt.
